Üres fejemben kongnak a régi emlékek,

Bedagadt szemeim a sós könnyektől égnek.

Magamra hagytak, mint Mózest a folyónál,

Eladnám lelkemet, meghalnék, ha hagynál.

Erősen fogod, még törékeny kezemet,

Megőrzöm kétségbe esett tekinteted.

Könnyektől nedves még két kisírt szép szemed,

Tükrödből visszatekint régi életed.

Valaha talán Te is boldog voltál,

De megérteni engem sosem tudtál.

Mindent mi bennem élt a porba dobtál,

Szerelmem csillagán vadul tapostál.

Az önzés diktálja szíved ritmusát,

Bénultan nézem bűneid hullását.

Soha nem sajnáltam szíved vágyalmát,

Csak fájt, hogy bezártad lelkednek házát.

Várom, hogy megváltozz „hisz én még SZERETLEK”,

Egy szavadra, tűzön-vízen át követlek.

Vesd le hazugságtól nehéz álarcod,

Ne kezdjük el újra a régi harcot.

Felejtsünk el mindent, hisz ami volt elmúlt,

Állhat előttünk még boldog és tiszta út!

Mutasd ki sugárzóan szép fényedet,

És együtt tesszük boldoggá életünket!